Hírek

 
Hírek
Pályázati felhívás KFI szakkiállításon való részvételre hazai, kutatás-fejlesztésre és innovációra alapuló start-up vállalkozások számára

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) egyik legfőbb feladata a hazai kutatás-fejlesztés és innováció nemzetgazdasági szintű ösztönzése, a hazai start-up ökoszisztéma kialakításának szakmai támogatása, a vállalkozói szféra hálózatosodásának előmozdítása. A NIH 2013. június 11-12. között rendezi meg az Innotrends Hungary 2013 elnevezésű konferenciát és szakkiállítást, amelyhez kapcsolódóan pályázati felhívást tesz közzé a hazai, kutatás-fejlesztésre és innovációra alapuló start-up vállalkozások kiállítóként való részvételére.

A hazai KFI eredményeket bemutató szakkiállításon résztvevő start-up vállalkozásokat a NIH nyílt pályázati formában kívánja kiválasztani, amelynek keretében az értékelés során felállított rangsorban az első 30 hazai vállalkozás kaphat térítésmentesen kiállítói helyet a kutatás-fejlesztés és innováció területén általuk megvalósuló innovatív ötletek, termékek és szolgáltatások bemutatására.

Bővebben

2013. április 9.

Az Innovációs Unió Teljesítménye 2013

Az Európai Bizottság Vállalkozási és Ipari Főigazgatósága 2013. március 26-án közzétette az „Innovációs Unió Teljesítménye 2013” című kiadványát. Az innovációnak meghatározó szerepe van a globális versenyképesség megtartása és a növekedés szempontjából Európában. Az Innovációs Unió Teljesítmény Táblája összehasonlító elemzésre ad lehetőséget az EU 27 tagországa kutatás-fejlesztési és innovációs teljesítményéről, a tagországok kutatás-fejlesztési és innovációs rendszereinek erős és gyenge oldalairól. Az összeállítás megkönnyíti a tagországok számára annak megállapítását, hogy mely területekre kell koncentrálniuk erőfeszítéseiket az innovációs teljesítményük fokozásához.

Az ez éves eredményekből kitűnik, hogy a gazdasági válság ellenére az EU összegészét tekintve képes volt növekedést felmutatni az innovációs teljesítménye tekintetében. Mindezen túl az EU teljesítményét tekintve csökkentette az innovációs szakadékot USA-hoz és Japánhoz képest. Mindemellett az a tény viszont aggodalomra ad okot, hogy az Európán belüli teljesítmény értékek meglehetősen nagy különbségeket mutatnak. Néhány ország tartja a szintet a világ élvonalával, míg mások jelentős lemaradást mutatnak. Ugyanakkor Európai egyes részein az innovációs célú befektetések csökkenő tendenciát mutatnak a gazdasági válság miatt.

Bővebben

2013. április 8.

Módosult a K+F Versenyképességi és Kiválósági Szerződések című kiírás pályázati adatlapjának 1. számú melléklete

Módosult az Új Széchenyi Terv keretében megjelent K+F Versenyképességi és Kiválósági Szerződések című ( VKSZ_12 kódszámú) felhívás pályázati adatlapjának 1. számú melléklete, amely elérhető a honlapon.

Bővebben

2013. április 3.

8200 milliárd nyomában- az utolsó roham

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) ez év júniusáig teszi közzé a 2007–2013-as európai uniós fejlesztési ciklus még rendelkezésre álló forrásaira szánt pályázatokat – jelentette be Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke egy háttérbeszélgetésen. Mint megtudtuk, az érdek­lődők is érzik a hajrá közeledtét, óriási a tülekedés a piacon, soha nem látott számban érkeznek be pályázatok az ügynökséghez.

Amilyen mértékben fogynak a pá­lyázati pénzek, olyan ütemben fokozódik az érdeklődés az utolsó forintokért. Valóban célegyenesbe ért az uniós pénzek lehívása. Petykó Zoltán tájékoztatása szerint ugyanis a rendelkezésre álló 8200 milliárd forint mintegy 90 százalékát már lekötötték, a biztos forrásfelhasználás érdekében a túlvállalásokat is figyelembe véve pedig a jelenlegi hétéves ciklusra vonatkozóan még 170 milliárd forintos keretre jelennek meg pályázati kiírások az első fél év végéig.

Bővebben

2013. április 3.

XXI. Magyar Innovációs Nagydíj ünnepélyes átadása

2013. március 21-én, az Országházban adták át a 2012. évi innovációs díjakat. A Himnusz elhangzása után Dr. Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke nyitotta meg az ünnepséget.

A résztvevőket Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte.

Bővebben

2013. április 2.

Global Innovation Exchange

A San Francisco Bay Area inkubátor szervezetei által közösen elindított "Global Innovation Exchange - GIX" program keretében 2013. május 6-10 között, a Szilícium-völgyben rendezik meg a "San Francisco Bay Area Roadshow" című rendezvénysorozatot. Célja, hogy elősegítse magyarok számára innovatív technológiákon alapuló cégek alapítását az USA-ban.
A Magyar Innovációs Szövetség, a roadshow magyar partnerszervezete, olyan magyar tulajdonú innovatív (anyagtudományi, biotechológiai, orvostechnológiai, megújuló energiák, energiahatékonyság, hadipari) technológiákat fejlesztő és hasznosító vállalkozásokat, ill. projekteket keresett meg, amelyek megfeleltek az alábbi feltételeknek:
- érvényes szabadalmi bejelentés vagy egyéb iparjogvédelmi oltalmi forma, vagy kizárólagos jog az USA területére;
- működő prototípus;
- az USA piac ismerete;
- utazási és szállás költségek vállalása.

Bővebben

2013. március 29.

Az Ösztönzés az Európai Uniós keretprogramokban való magyar részvétel támogatására című felhívás felfüggesztése

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent, Kutatási és Innovációs Technológiai Alapból finanszírozott „Ösztönzés az Európai Uniós keretprogramokban való magyar részvétel támogatására, BONUS HU Program” című pályázati felhívást - a rendelkezésre álló forrás és az eddig beérkezett pályázatok támogatási igényére való tekintettel - a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2013. április 2-i hatállyal felfüggeszti.

2013. március 28.

Záró kifizetési igénylés beadási határidejének meghosszabbítása az innovációs eredmények hasznosításának támogató kiírásnál

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére” című (GOP-2011-1.3.1/C kódszámú) pályázati felhívás záró kifizetési igénylésének végső beadási határidejét, a 2011-ben benyújtott pályázatok esetében 30 nappal, azaz 2013. április 30-ig meghosszabbította.

2013. március 27.

Pályázati felhívás!

Pályázat a Két- vagy többoldalú Tudományos és Technológiai Együttműködés (TéT) Programban való magyar részvétel támogatására

Bővebben

2013. március 25.

Temes és Csongrád megyei egyetemek és kutatóintézetek közötti együttműködés

A Magyar Innovációs Szövetség záró műhelytalálkozót szervezett Szegeden, 2013. március 20-án a COMINPRO projekt végrehajtásáról, eredményeiről, határon átnyúló együttműködési lehetőségekről. A COMINPRO azonosító jelű program célja: a Temes és Csongrád megyei egyetemek és kutatóintézetek közötti együttműködésének erősítése, illetve a keletkezett K+F+I eredmények hasznosításának elősegítése, ezzel a társadalmi és gazdasági kohézió, együttműködés erősítése a határmenti térségekben.
Az együttműködő felek kidolgozták a projekt megvalósításának módszertanát, megvalósítási ütemtervét, jelentések, zárótanulmány szakmai követelményeit. A projekt három ütemben valósult meg.

Bővebben

2013. március 21.